Segíts, oszd meg tapasztalataidat, hogy Te is segítséget kapj!

connection-live

connection-live

Húsvéti hagyomány egy jó emlékért

2017. március 05. - conneciton live

Zöld erdőbe jártam, kék ibolyát láttam, el akart hervadni, szabad-e locsolni?

Ezt a versikét ma már nem igen hallani, helyette inkább mindenki igyekszik valami egyedit, de leginkább vicceset költeni. Vagy ha nem a rímekbe rejtik a poént, akkor a locsolást próbálják viccesen megoldani a mai kor gáláns lovagjai.

Ahogy azt egyik követőnk – legyen a neve Edina – törtpénete is jól példázza, őt és barátnőjét ugyanis a régi jó hagyományokhoz híven jól nyakon öntötték egy lábas vízzel. Persze ebben ők semmi vicceset nem találtak, azonban Edina bevallása szerint, ha ma gondol erre vissza, még is csak jó poén volt az egész. Kellemes emlék ez számára, épp ezért is osztotta és engedte meg nekünk, hogy veletek is megoszthassuk.

Na de miért is öntik nyakon a lányokat?

Hát hogy nehogy elhervadjanak! Mondja ezt már egy ötéves óvodás is. Persze ennek van azért más oka is. A locsolkodás hagyománya visszavezethető többek közt a víz tisztító és megújító erejére, valamint – mivel egyházi ünnep – nyilván van keresztény vonzata is. A locsolkodás eredetének egyházi magyarázata egyrészt a keresztelésre utal, másrészt pedig arra a legendára, mely szerint Jézus feltámadását hirdető asszonyokat a locsolással kívánták elhallgattatni.

És mivel viszonozták mindezt a lányok?

Ha tetszett a locsoló, akkor a piros tojáson kívül kapott még egy virágot a zakójába. Ha nem? – hát abba bele se merünk gondolni. A lényeg persze az előbbin van, minél tetszetősebb volt a legény, annál több virágot zsebelt be.

Persze a locsolás hagyománya még ma is megvan, azonban virág és tojás helyett már inkább más az, ami zsebekben vagy épp a gyomrokban landol ;)

A hagyomány viszont megmaradt, sőt egyre több helyen programokat is szerveznek köré, amiket hamarosan majd összesítünk majd neked.

Ha tetszett a poszt, nyomj egy lájkot!

A bejegyzés trackback címe:

https://connection-live.blog.hu/api/trackback/id/tr8012315505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása